csakegykávé

Szivárog

A Kicsi ígéretes diplomata karrier előtt áll, ha így folytatja, a bölcsiről ugyanis minden nap csak egy félsoros hivatalos közleményt ad ki, s ha bővebben érdeklődünk, akkor azt ismételgeti ezerféle verzióban. Az első 7 munkanapról a következőket tudtuk meg: “Elvette a kislány a Kicsi Brokkoliját. Kicsi sírt.””Ettél sütit, Kicsi? – Nem…” “Ne dobáld a kavicsot, […] Tovább

Egy felest bedobtam volna - Egy banális majdnemtragédia

Ma délután könnyed hangvételű bejegyzésben nyugtáztam a pörgős, tennivalókban és virágokban gazdag délelőtt amúgy kiegyensúlyozott hangulatát, de azért nem tudom elfelejteni a hazafelé út utolsó mozzanatát. Amikor már majdnem beértünk a kapun, a Kicsi észrevett egy mögöttünk sétáló anyukát és kislányát, s mindenképpen meg akarta várni őket, ám én kivételesen ezt szerettem volna elkerülni, mert […] Tovább

Mi volt a reggeli kávémban?

Míg ma a Kicsi szoktatta magát a többi gyerekhez és próbált beilleszkedni a civilizált világ keretei közé, volt két órányi szabadidőm, amit a következő kötelezően választható tevékenységekkel töltöttem: – vásárlás a dm-ben (pelus, némi bambulás, reboot után villámsebesség) – bank – posta (nyolcvanméteres sor pedig 11 felé mentem) – gyerekruha bolt – esőkabát a Kicsinek, […] Tovább

Hársfatea - Mellé mézként: beszokunk

Nyugi, sosem voltam az a típus, aki a gyerekét magába olvasztott kiegészítőként kezelve folyton T/1-ben beszél, s hosszú körmondatokat alkot “már megtanultunk járni, most bilizni fogunk”-témakörökben. A bölcsis beszoktatás tényleg mindkettőnknek tréning, ha tetszik, ha nem, lelkileg és fizikailag egyaránt. Már az is külön edzés és szervezés, hogy reggelente mindig fél órával korábban kell elindulnunk, […] Tovább

Takonykór idején inkább tea - Plusz egy hagyományos reggel

– Kicsim, jó reggelt, gyere, öltözzünk fel, induljunk a gyerekekhez a bölcsődébe.- Bőcsődddébe. Gyejekekhez… – Igen, gyere, felöltözünk, reggelizünk és elmegyünk játszani velük. – Inkább még bújok nuszihoz. – Jó, akkor amíg még bújsz, elkészítem Apa kávéját. – Kavarod a kávvvvéééét? – Bizony, és ébresztem Apát. Cicókám, kelj fel, kérlek, mert el fogsz késni. – […] Tovább

Egy hosszú kávé és egy rövid bejegyzés délutáni lazításként - Bölcsi 2. nap

Nem tudom, milyen lesz a délutánunk, de sikerült a Kicsinek annyira túlpörögnie magát, hogy átesett a holtponton, s alvás helyettmég mos is csak dülöngél az ágyában, rikoltozik és repülteti az összes plüssállatát, s mikor becsapódnak, őrületes hangeffekteket produkál, DieHard-részek megirigyelhetnék! A mai nap ugyan csak fél órával volt hosszabb az elsőnél, mégis jobb, tartalmasabb, színesebb […] Tovább

Délutáni kávé, amíg alszik - Bölcsi 1. nap

Ma végre, nagy készülődés és a kötelező szeptemberi eső mellett megtörtént az, amire már nyár óta vártunk: elmentünk a “bőcsődébe szettembeebe” – a Kicsi után szabadon. Az első nap tapasztalatai egészen vegyesek voltak mindkettőnk részéről, s több meglepetést tartogatott, mint azt nagyjából 3 hete gondoltam volna. Az első már maga a bölcsibe bejutás számos feltétele […] Tovább

Helló Világ!

Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!Sok sikert! Tovább

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!